Hiteleket, lakóparkokat és közlekedési káoszt hagyott hátra maga után a volt polgármester.
Ahogy mi is megírtuk, a volt III. kerületi polgármester az utóbbi két évben az élő fába is beleköt, ha óbudai ügyekről van szó. A polgármesteri székben ülve például még nem szúrta a szemét egy kutyaiskola sem, most azonban már az kerületet zöldíteni akaró kutyásokba is beleköt, ha az érdeke azt kívánja meg. De a sort napestig lehetne folytatni sajnos.
Bizonyítvány!
De nézzünk bele akkor Bús bizonyítványába, mit is tett le az asztalra a volt városvezető:
A fejlesztések jelentős részét pedig 13 éven át hitelből finanszírozta a fideszes vezetés. Kilenc milliárd forintnyi hitelt vettek fel a Promenádra, a panelprogramra, a csillaghegyi bölcsire és a Békási Piacra. A hitelek egy részét a kormány átvállalta, de még így is:
2019 októberében 6,5 milliárd forintnyi hitellel adta át a kerület kormányrúdját a volt polgármester Kiss László csapatának!
Ezekkel a fejlesztésekkel büszkélkedett el Bús Balázs mindegyik választási kampányában, miközben a Promenád nyilvánvaló kudarc, a bölcsire szükség van Csillaghegyen, de nem biztos, hogy aranyáron kellett volna megépíteni, ahogy a Békási Piaccal is merültek fel problémák, például iszonyatosan elszállt az ára. Ahogy ez lenni a szokott a Fidesznél.
Ezekkel a felemás értékű fejlesztésekkel kampányolt a Fidesz éveken át, de a számlát a választás után kell kifizetni Kiss Lászlóéknak:
Idén több mint 800 millió forintba került a Bús-hitelek törlesztése!
És ez hasonló lesz a következő években is. 2026-ig még keményen gúzsba köti a kerületet a Bús-hitel törlesztése. Ő megépítette, átvágta a szalagot, a mostani városvezetés meg kifizeti! Ez a fideszes munkamegosztás.
És akkor még nem beszéltünk a közlekedésről. A fizetős parkolást Bús Balázs vezette be, de a valódi problémát sem akkor, sem pedig most nem lehet ezzel megoldani. Ehhez ugyanis befejezett körgyűrű, meghosszabbított villamosok, a HÉV-átjáró kérdésének rendezése és P+R parkolók kellenének, lehetőleg az agglomerációs településekkel közösen dolgozva.
Márpedig ezekben a kérdésekben annak ellenére sem volt érdemi előrelépés, hogy kilenc éven át a polgármester, a főpolgármester, a miniszterelnök és a parlamenti többség is fideszes volt.
Minden adott volt egy szilárd pénzügyi lábakon álló, valóban fejlődő kerület létrehozásához. De Bús Balázs nem tudott élni a lehetőséggel. Ez lehetett az oka annak, hogy 13 év után másik kerületvezető után néztek az óbudaiak.
Már egy Óbudára érkező kutyaiskolába is belekötött a sértett Bús Balázs
Elhallgat és csúsztat a kutyaiskola ügyében is a volt polgármester. Mutatjuk a valóságot!
A saját kitűzött céljaikat sem tudták teljesíteni Bús Balázsék
Nem is csoda, hogy az lett a 2019-es választás eredménye, ami.
Közös haknizásba fogtak a Zichy-kastély elmutyizói
Egyre többször lép fel közösen az óbudai ingatlan átmutyizás két főszereplője: Bús Balázs és Demeter Szilárd.