A Fidesz-kormány elvonásai hozták nehéz helyzetbe a kerület rendelőit.
Az elmúlt két évben mostoha idők járnak a III. kerületi egészségügyre. Amióta A Fidesz elveszítette a választást 2019 októberében, folyamatosak a csapások a kormányzat részéről az óbudai egészségügy legérzékenyebb pontjaira.
Az idei évben előbb a Szent Margit Kórház önállósága szűnt meg, amikor beolvasztották a János Kórházba. Pedig Bús Balázs még polgármesterként többször is harcosan kiállt az összevonási kísérletekkel szemben. Végül a saját pártja vitte be a kegyelemdöfést a kerületi kórház önállóságának.
Majd pedig következett a feketeleves: A kormány elvont 3,3 milliárd forintot a Szent Margit Rendelőktől. Így a Vörösvári úti, de a Csobánka téri rendelő belső felújítása is lehetetlenné vált.
A két rendelő belső tere már régóta felújításra szorul. Az ügyben azóta sokan megszólaltak pró és kontra, de most lássuk, hogy mit is mond erről a valódi szakma. Kezünkbe került ugyanis a rendelő idei üzleti terve, ahol az elvonás hosszútávú hatásaira is kitérnek:
Komoly hátrányba kerültünk tehát az újpesti és az újbudai rendelőkhöz képest is, ennek pedig a kormányzat által ellehetetlenített felújítás az elsődleges oka. Pedig Óbudán is százezres nagyságrendű embert kell ellátnia ezeknek az intézményeknek.
Így már érthető, hogy miért próbál a lehető legészszerűbben gazdálkodni a rendelőben a jelenlegi kerületvezetés.
A kormányzat közben a kerülettől elvett pénzt más, fideszes vezetésű kerületeknek adta. Úgy tűnik, hogy náluk a párthovatartozás szerint állítják sorba az embereket a beteglistákon is, nem pedig az állampolgárok egészségügyi állapota szerint. Nekik csak a fideszesek számítanak.
Így csinál kampányt a Fidesz a Szent Margit Rendelő ügyéből
A rendelő vezetőjével és az észszerű szakmai érvekkel mennek szembe Bús Balázsék!
Az elmutyizott Zichy-kastélyban tart adventi dzsemborit Bús Balázs és Demeter Szilárd
Demeter Szilárd és Bús Balázs is gyertyát fog gyújtani a 15 millió forintnyi közpénzzel megtámogatott civil szervezet eseményén.
Már egy Óbudára érkező kutyaiskolába is belekötött a sértett Bús Balázs
Elhallgat és csúsztat a kutyaiskola ügyében is a volt polgármester. Mutatjuk a valóságot!