A Fidesz 5 legnagyobb bűne Óbudán

A Fidesz 5 legnagyobb bűne Óbudán

Összeszedtük az óbudai Fidesz-csicskák legnagyobb merényleteit a III. kerületi polgárok ellen.

1. Lakásmutyi óbudai módra.

2014 tavaszán robbant a bomba. Kiderült, hogy a Fidesz parlamenti képviselője a saját fia barátnőjének szavazott meg önkormányzati lakást. Menczer Erzsébet tehát a szavazatával járult hozzá, hogy a közvagyonból ingatlan jusson a saját családja környezetébe. Ez azonban nem volt elég. A lakást szintén önkormányzati pénzen még fel is újították, mielőtt a Fidesz rokonok beköltöztek volna. Igazi mintapéldája a vámpírkormány családpolitikájának.

2. Luxus BMW-k a Margit kórházban.

Idén februárban derült ki, hogy luxusautókkal jár a kórház gazdasági igazgatója. Természetesen a kórház pénzén. Egy évben 5,4 millió forintért autókázott. Miközben a kórtermek tisztasági festésére nincs elegendő pénz. A nővérek saját pénzből és szabadidejükben festik ki a kórház helységeit. A minisztérium vizsgálatot indított az ügyben, a kórházban pedig azóta hírzárlat van az ügyben.

3. Unga-bunga a szigeten.

2016-ban a Vizoviczki ügyben nyilatkoztak többen is terhelően Bús Balázsra és Puskás Péterre. A polgármester és helyettese a vád szerint VIP szobát és táncos lányokat is kapott a maffiózó buli birodalmában. Cserében elnéztek bizonyos törvénytelenségek és szabálytalanságok felett. A saját testi élvezetük lehet, hogy fontosabb volt nekik, mint az óbudaiak érdekei? De hát mit is várhatnánk két Fidesz-csicskától?

4. Római-parti pusztítás.

A legutóbbi ciklusban akart belevágni a főváros a Római-parti fák kiirtásába. Nem volt ez meglepő Tarlós Istvántól, akinek már óvodában is láncfűrész és betonkeverő volt a jele. De a kerület akkori vezetője is néma maradt az ügyben. Nem mert ellenszegülni a hűbéri láncban fölötte álló Fidesz-csicskának. Ha rajta múlott volna, már egy fa se lenne a parton. Szerencsére tavaly októberben a választók elküldték oda, ahová való.

5. Rabláncon a civilek.

A választás előtt Bús Balázs azzal kampányolt, hogy ő a civilek jelöltje. Nem sokkal később derült ki, hogy az összes civilszervezet ami támogatja, véletlenül az önkormányzat pénzén működik. Csak akkor kapnak pénzt, ha támogatják a polgármestert és részt vesznek a szánalmas propagandájában. Csak egy ciklus alatt 341 milliót landoltatott a kamucivileknél. Aki nem támogatta őt, az egy forintra sem számíthatott, sőt még azt is elvették tőle, amije volt.

Kép forrása: Bús Balázs facebook-oldala

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.05.29

A google fordító tréfálhatta meg az Origo sorosozó propagandistáit - FFF 16. rész

Az Origo túlságosan bízott Habony álhírügynökségében, de az is lehet, hogy csak saját butaságuk vezetett ehhez a ciki lebőgéshez.

  • 2020.05.28

Az 5 leggázabb dolog Orbánék járványvédekezésében

Összeszedtük a védekezésben elkövetett legnagyobb hibákat és gyökérségeket, amikért Orbánék a felelősek, de beismerni gyávák.

  • 2020.05.22

4 undorító mondat Orbántól péntekre

Orbánnak megint sikerült mélyre süllyednie szokásos péntek reggeli propagandainterjújában. Össze is szedtünk 4 olyan dolgot belőle, ami kiveri a biztosítékot.