Semjént hiába kérték a szakszervezetek, belerúgott a kulturális dolgozókba

Semjént hiába kérték a szakszervezetek, belerúgott a kulturális dolgozókba

Elfogadta Semjén Zsolt javaslatát, november elsejével megszüntette a kulturális intézményekben dolgozók közalkalmazotti státuszát a fideszes többségű parlament.

A kulturális intézményekben dolgozók státusza ezáltal munkaviszonnyá alakul át, vagyis lemondhatnak a közalkalmazottakat érintő kedvezményekről (pl. 50%-os utazási magánokirat). Mindezt Semjén és az összes Fidesz-KDNP-s bólogató képviselő úgy állítja be, mintha előnyös lenne a változtatás.

Ez volt az a javaslat, amelynek a véleményezésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma - élén a módosítást előadó miniszterrel, Kásler Miklóssal - a húsvéti hétvégét hagyta meg a Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete számára.

A szakszervezet szerint azonban nem igaz, hogy előnyös a változtatás.
Az MKKSZ elnöke, Boros Péterné felhívta a figyelmet a nyilatkozatában, hogy a felhatalmazási törvényben kijelölt jogokat elviekben a kormány azért kapta, hogy a járvány elleni védekezésben ne legyen megkötve a kezük, viszont ehhez nem tartozik hozzá a munkajog átírása.
A törvényjavaslatot a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) elnöksége elfogadhatatlannak tartja és érdemi egyeztetést követelt, de rájuk sem hallgatott a kormány.

Az érdekvédelmi szervezet részéről hangsúlyozták, hogy a kulturális szféra dolgozóit eddig is alulfizették, de legalább kompenzálta őket valamennyire néhány juttatás, továbbá a közalkalmazottaknak járó biztonság és kiszámíthatóság.

Ha ez is elveszik, akkor sokan otthagyják a pályát, ráadásul az önkormányzatok forrásai különbözőek, ezért óriási különbségek lesznek az intézmények finanszírozásában és így színvonalában is – jegyezték meg a Mércének.

Semjént nem érdekelte a szakszervezetek véleménye, a mai napon elfogadta a javaslatot a parlament, így egy újabb ágazatban dolgozókon csattan a Csicskakormány ostora.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.14

Szabó Tímea: Minden bajba jutott kapjon legalább 100 ezer forintot

A Párbeszéd óbudai országgyűlési képviselője válságkezelő alapjövedelmet vezetne be az egész országban. Azon a félmillió bajba jutott emberen segítene, akiknek a Fidesz csak a megalázó közmunkát ajánlotta fel!

  • 2020.07.14

Számos fideszes hazugságra fény derült a Mátrai Erőmű adásvétele kapcsán

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kapott iratokat az MVM-től a közérdekű adatigénylése eredményeként.

  • 2020.07.14

Dobrev Klára: Háborús politika, amit Orbán folytat

A kormány EU-ellenes határozata az ellehetetleníti az európai szintű együttműködést, és Magyarország jövőjét is veszélybe sodorja. A DK nem vett részt a megszavazásában.