Polt Péter nem nyomoz a Budapest-Belgrád vasútvonal ügyében sem

Polt Péter nem nyomoz a Budapest-Belgrád vasútvonal ügyében sem

Az ügyészség elutasította Szél Bernadett feljelentését, mert szerintük nem merülhet fel a hűtlen kezelés gyanúja. 

A Központi Nyomozó Főügyészség elutasította Szél Bernadett hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentését a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása ügyében - erről az ellenzéki országgyűlési képviselő számolt be Facebook-bejegyzésében. 

Szél Bernadett: Az ügyészség a lehető legabszurdabb érveléssel utasította el a feljelentésemet.

Szél Bernadett szerint az ügyészség elutasításában gyakorlatilag írásba adta, hogy a kormány 2020 Magyarországán bátran hozhat a közpénzeket felelőtlenül pazarló, az adófizetők érdekei helyett kizárólag magánérdekeket szolgáló döntéseket.

Ezért még csak büntetőjogi felelősségre sem vonhatók. Mert ők nem felelnek a közös vagyonunkért. Köthetnek titkos szerződéseket és hozhatnak sok tízmilliárdos átcsoportosításokról szóló kormányhatározatokat. Ahogy tették azt nem is olyan rég ezzel a projekttel, amikor a Gazdaságvédelmi Alapból megtolták újabb 82 milliárddal. Ezen az alapon tényleg azt csinál a kormány, amit csak akar, és úgy adósítja el az országot, ahogy neki tetszik, következmények nincs.

Én most a 15 napos határidőn belül panaszt terjesztek elő az ügyészségnél. Olyan ugyanis nincs, hogy nyomozás helyett odavágják, hogy a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodásnak nincs büntetőjogi következménye.

Szél Bernadett hozzátette: A kínai vasút olyan mértékben szügyig gázol a korrupcióban és a Kínai Kommunista Párt befolyása olyan erős a Fideszben, hogy még csak nyomozni sem mertek elkezdeni. 

Csak úgy tudták kimosni a kormányt, hogy a világ legabszurdabb sületlenségeit íratták össze tanult jogászokkal.

Emlékezetes, hogy a méregdrága vasútvonal kapcsán nemrég még gyónni is elküldte az Orbán-csicskákat Szél Bernadett. Erről itt írtunk:

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.10

Káosz az ellátásban: nyugdíjas orvosok nélkül össze fog omlani a rendszer

A Fidesz egy évtizede spórol az egészségügyön. Meg is lett az eredménye: éveken belül háziorvos ellátás nélkül maradhatunk.

  • 2020.07.10

Dobrev Klára: Orbán ne zsarolja az EU-t!

A DK parlamenti képviselői nemmel fognak szavazni a témában benyújtott határozati javaslatra. A DK alelnöke egyúttal arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy ne zsarolja az Európai Uniót.

  • 2020.07.10

Koronavírus-gócpont alakult ki Tállai András birodalmában

A Fidesz-csicska által vezérelt városban igyekeznek elsunnyogni a balhét.