50 ezer forintot kapnak, akik a kórházból elküldött családtagjukat ápolják a DK-s kerületekben

50 ezer forintot kapnak, akik a kórházból elküldött családtagjukat ápolják a DK-s kerületekben

A Demokratikus Koalíció által vezetett fővárosi kerületekben egyszeri, ötvenezer forintos otthonápolási támogatást adnak azoknak, akiknek valamelyik családtagját a koronavírus-járvány miatt hazaküldték a kórházból.

A DK szerdai, online sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes azt mondta, a kormány két hete döntött 36 ezer kórházi ágy felszabadításáról. Hozzátette:

A kabinet a hazaküldött embereket ezzel "halálra ítélte".

Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere hangsúlyozta, ezekről a betegekről egészségügyi szakemberek állapították meg, hogy a kórházakban vannak biztonságban. A kormány azonban egy "meggondolatlan és ostoba" döntéssel hazaküldi őket, anélkül, hogy tudná, otthon megkapják-e a megfelelő ellátást - tette hozzá.

Cserdiné Németh Angéla XV. kerületi polgármester hangsúlyozta, a járvány kezdete óta az általuk vezetett kerületekben olyan feladatokat oldanak meg, amelyeket a kormánynak kellene. Éppen ezért megoldják azt a feladatot is, hogy ezek a betegek és családjaik ne maradjanak magukra - szögezte le a politikus.

A XVIII. kerületet vezető Szaniszló Sándor elmondta, az ötvenezer forintos támogatáshoz csak egy egyszerű módosítás szükséges.

Kiss László, Óbuda polgármestere arra kérte a többi polgármestert, hogy ők is vezessék be a rendkívüli otthonápolási támogatást. Ez az ötvenezer forint nem old meg mindent, de nagy segítség a bajban - fogalmazott.

László Imre, Újbuda polgármestere kijelentette, nem az a feladatuk, hogy keseregjenek az elvonásokon és az őket sújtó "negatív rendszabályokon", ezért arra törekednek, hogy segíteni tudjanak a betegeken és azok családjain.

DK: Orbán Viktor cserben hagyta ezeket az embereket, de mi nem fogjuk!

(Kiemelt képünk illusztráció)

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.25

Kézfertőtlenítőkkel segíti a védekezést a BKK a metróállomásokon

Tizenhárom forgalmas metróállomáson biztosítja az érintésmentes kézfertőtlenítés lehetőségét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), ezzel segítve a koronavírus-járvány elleni védekezést.

  • 2020.09.25

Budapest vezetése segítséget nyújt a turizmusnak, vendéglátásnak

Míg a Fidesz-rezsim belerúg a fővárosi vendéglátósokba, addig Karácsony Gergely és városvezetése valódi segítséget nyújt nekik. 

  • 2020.09.22

Petíció indult a Hajógyári-sziget beépítése ellen

A Fidesz-kormány megpróbálja átejteni a palánkon az óbudai embereket.